Negyvenhatodik fejezet

Közvetlenül azután, hogy a riasztó gondolat átvillant az agyamon, egy hatodik árnyalak jelent meg a sikátor torkolatában, és egy ütemmel később zöld energiapenge kelt életre a jobbjában.

Remek, így együtt a szivárvány összes színét megjelenítjük - keseregtem magamban, de a bal kezemmel magam felé intettem az új jövevényt, és odakurjantottam neki:

- Gyere, cimbora, gyere csak! Eggyel több vagy kevesebb, már igazán nem számít!

Közben persze azt kívántam, hogy bárcsak fele olyan bátor lennék, mint amilyennek mutatom magamat.

Az utcán álló férfi elindult befelé, és higgadtan megszólalt:

- Itt és most senkinek sem kell meghalnia!

Felismertem a hangot! Luke!

És arra is rájöttem, hogy bár látszólag az ellenfeleimhez beszélt, a figyelmeztetése valójában nekem szólt. Jobbra mozdultam, blokkoltam az alacsonyan érkező, vörös pengét, majd felfelé tereltem, neki a téglafalnak. Egy ütemmel később a bal lábamon megpördülve kirúgtam oldalra, egyenesen a támadóm hasába, mire ő hátratántorodott. Felfedeztem, hogy az illető páncél mellvértet visel, ami részben elnyelte a rúgásom erejét. Attól viszont nem óvhatta meg, hogy a sarka beleakadjon valamibe, így aztán hanyatt esett, és elterült a kövezeten.

Luke szembeszállt a sárga, illetve a bíbor pengés alakkal, én lebuktam a kék penge alá, majd felegyenesedve hatalmas erővel előrevágtam a bal öklömet, és pontosan állcsúcson találtam az ellenfelemet. A maszkja félrecsúszott, amitől átmenetileg megvakult, mire a tenyerem élével gyorsan torkon ütöttem, majd vállon ragadtam, és nekivágtam a sikátor falának. A páncélja hangosan koppant a tégIákon, aztán a fickó ernyedten elzuhant, a fénykardja kifordult a markából és kikapcsolt.

Egy ütemmel később blokkoltam a fejem felé süvítő narancsszínű kardot, és bal kezemmel elkaptam a gazdája csuklóját. Fellendítettem a jobb kezemet, magam felé rántottam a támadómat, közben minden erőmet beleadva lesújtottam. A markolatom kemény alsó vége az alak jobb fülének csapódott - vagy legalábbis oda, ahol egy emberi lény jobb füle lett volna. Mialatt az illető eszméletét vesztve a kövezetre roskadt, a csuklya lefordult a fejéről, és megláttam, hogy egy rodiai fekszik előttem.

Gyorsan lenyúltam, és kikapcsoltam a fénykardját, aztán felegyenesedtem, pontosan abban a pillanatban, amikor Luke felállt a vörös kardos alak mellől. Csakis békességet érzékeltem felőle, azt a fajtát, amely Miraxot lengte körül, amikor Exar Kun megmutatta őt nekem.

- Új trükk? - érdeklődtem fojtott hangon.

Luke kikapcsolta a kardját, mire én is így tettem, és a sikátor csaknem teljes sötétségbe borult.

- Elég régi, ráadásul tőled tanultam - felelte a Jedi-mester. - A puszta öklömmel ütöttem le. Aztán egy kicsit enyhítettem a fájdalmát.

- Mindenesetre, az időzítés remekül sikerült. Ha két perccel később érsz ide, ezek öten felaprítottak volna - feleltem megborzongva. - Hogyan találtál rám?

Luke elfordította az arcát, és a sikátor falát tanulmányozva válaszolt:

- Tudtam, ha megtanulod mindazt, amit meg kellett tanulnod, akkor itt foglak megtalálni, és azt is, hogy szövetségesek leszünk.

- Értem... - dünnyögtem, és végigfutott a hideg a hátamon.

Luke valamennyire megenyhülve folytatta:

- Ami pedig a mikort illeti, abban némi segítségre szorultam. - Visszafordult az utca felé, és kicsivel hangosabban megkérdezte: - Minden rendben?

- Senki sem jár errefelé - válaszolta valaki, aztán egy ismerős alak jelent meg a sikátor torkolatában, akinek láttán felkacagtam.

- Ooryl? - kurjantottam, miközben átugrottam egy test felett, és futásnak eredtem. - Ooryl, hogy kerülsz ide?

- Kereső vagyok - felelte a gand, és rántott egyet a vállán, mintha ezzel a két szóval mindent megmagyarázott volna. - Egy Keresőnek elsősorban nem azt kell tudnia, hogy hová nézzen, mert az könnyű. Azt kell tudnia, hogy mikor nézzen. Tudtam, hogy most jött el a pillanat, és elmentem Skywalker mesterhez, hogy figyelmeztessem. Ő erre közölte a helyszínt, és engem is magával hozott.

Luke intett nekünk, hogy húzódjunk be a sikátorba, és miután; megérkeztünk közvetlenül mellé, kijelentette:

- El kell vinnünk innen az alvó barátainkat. Van egy hajónk, de máshol kell őriznünk őket. Tudják, hol van Mirax.

- Értem - dörmögtem bólogatva. - Nem lehet messze, mert amikor Tavira hírét vette, hogy egy Jedi garázdálkodik a Courkrus-on, egy nap alatt idehozta őket. Kik ezek?

- Azt nem tudom - felelte Luke a fejét ingatva -, de jobb lesz, ha mihamarabb kiderítjük, mert ha nem, valaki megneszeli, hogy kudarcot vallottak, és az Mirax életébe kerülhet.

Lehajoltam, a derékszíjánál fogva felemeltem az egyik támadónkat, míg Ooryl felkapott két másikat.

- Azt tudom, hogy hová vihetjük őket - folytattam, mialatt a vállamra emeltem az eszméletlen férfit -, de a nyakamat rá, hogy nem egykönnyen szedünk ki belőlük információkat. Tudnak bánni az Erővel, és korántsem biztos, hogy meg tudjuk törni őket.

Van valamink, ami talán segít megoldani ezt a problémát - válaszolta Luke, azzal intett egyet, mire az utolsó két ájult támadó derékmagasságig felemelkedett a levegőbe. - Mutasd az utat, Keiran! Ooryl elmagyarázta nekem, hogy ez most csupán egy kisebbfajta ablak az időben, és nem hagyhatjuk bezárulni, ha el akarunk jutni i a feleségedhez.

Elcipeltük öt ellenfelünket a szállodához. Menet közben előreszóltam adóvevőn Elegosnak, és mire megérkeztünk, ő már a hátsó teherliftnél várt minket. Ooryl átadta terhét a caamasinak, majd elindult, hogy visszatérjen az űrkikötőbe, és elintézzen valamit Luke-nak. Mialatt a visszatérésére vártunk, leszedtük foglyainkról a páncélt, elkülönítettük őket, és elláttuk a rövid összecsapás alatt keletkezett sérüléseiket.

Ooryl rövidesen megérkezett, és egy kalitkaszerű berendezést hozott magával, amelynek közepén egy apró, szőrös gyíkféleség lebegett. Áttetsző csőhálózatban keringő sűrű folyadék táplálta a teremtményt, amely, ha tudott is mozogni, feltűnően nem adta ennek tanújelét. Egyszer láttam pislantani egyet, de még az a mozgás is lassabb volt, mint amit el lehet várni egy eleven élőlénytől.

- Ez itt egy ysalamiri, egyike annak a kettőnek, amelyeket magammal hoztam - magyarázta Luke, mialatt jobbját a kalitkára tette, és furcsa módon egyszeriben nagyon fáradtnak tűnt. - Egyedülálló vonásuk, vagy legalábbis nem tudunk róla, hogy más létformáknál is előfordulna, hogy egyfajta mezőt sugároznak magukból, ami taszítja az Erőt. A szülőbolygójukon egyes ragadozók a törzsfejlődés során bizonyos mértékig megtanulták használni az Erőt, az segíti őket a vadászatban, vagyis a taszító hatású pajzs egyfajta álca.

- Akkor már értem, miért érzem olyan furcsán magam. Azt hittem, egyszerűen csak kimerültem - jelentettem ki jócskán megkönnyebbülve, azzal megpróbáltam megidézni a belső Erő-tartalékomat, de nem találtam semmit. - Olyan az egész, mintha visszakerültem volna oda, ahol kezdtem. Még a Akadémia előtti időszakba...

- És te még szerencsés vagy, hogy az eddigi életed folyamán éppen csak belekóstoltál az Erőbe - felelte bólogatva Luke. - Én sokkal jobban belebonyolódtam, és az ysalamirik jelenlétében elveszettnek érzem magam. Vagy úgy, mintha megfosztottak volna valamelyik végtagomtól. - Hirtelen lenézett mechanikus jobb kezére, és fojtott hangon hozzáfűzte: - Igazából annál is rosszabb.

- És mit gondolsz, milyen hatást fog gyakorolni a vendégeinkre? - érdeklődtem.

Luke-nak sikerült mosolyt varázsolni az arcára, de lerítt róla, hogy még ez is komoly erőfeszítésébe kerül.

- Úgy sejtem, hogy ők még nálam is jobban összefonódtak az Erő-vel - vélekedett szemlátomást elégedetten. - Úgy tűnik, alaposan felvértezték magukat vele. És gyanítom, hogy rendkívül sebezhetőnek érzik majd magukat.

- Helyes - állapítottam meg gonoszul vigyorogva. - Pontosan ez kell nekünk ahhoz, hogy kivallassuk őket. Majd én intézem az ügyet.

A Jedi-mester megfogta a vállamat, és halkan megjegyezte:

- Még sosem vettem részt ilyesmiben. Még sosem vallattam foglyokat.

- Én annál többet - válaszoltam magabiztosan - nyugodtan rám bízhatod magad. Te csak állj meg ott, az ajtóban, és mutasd magad olyan rosszindulatúnak, amilyennek csak bírod! Vágj merev, zord képet, és lehetőleg ne szólalj meg!

- Rosszindulatúnak?

- Gondolj egy huttra - magyaráztam -, egy olyanra, amelyiknek van szemöldöke.

- Rendben, vettem az adást - közölte Luke, és végre rábólintott.

A vörös kardos foglyot választottuk első alanynak - igazából Elegos választotta ki, hogy miért pont őt, azt csakis a caamasi tudta, nekem pedig mindegy volt. A nők vallatása mindig is rázós ügynek számított, miután eleve gyanakodva fogadtak mindent, amit egy férfi mondott nekik, és mert sokszor próbáltak csábos pillantásokkal apró fortélyokkal bolondot csinálni a vizsgálótisztből. A vörös kardos illető, vagyis a kék szemű, barna hajú, karcsú szépség sok-sok nyomozó acélszívét megolvasztotta volna, de amikor magához tért, a meglepődéstől és az ijedtségtől eltorzult az arca, amitől szépségének java része elillant. Az ysalamiri közelségében az a benyomásom támadt, hogy mindent csakis fekete-fehérben látok, és ez alapján a nő úgy érezhette magát, mintha megvakult volna.

Amikor a szeme meg-megrebbenve kinyílt, visszanéztem Luke¬ra, és bólintottam, mintha telepatikus üzenetet kaptam volna tőle.

- Rendben, hamarosan meglátjuk, mire jutok. Adjunk neki egy percet, hogy összeszedhesse magát!

Luke meredten bámult rám néhány másodpercig, aztán türelmetlenül intett egyet felém. Ez jó - állapítottam meg magamban, és elmosolyodtam -, gyorsan tanul. Reméljük, a nő sokkal lassabban.

Leguggoltam a székhez kötözött fogoly mellé, és megszólítottam:

- Bocsáss meg, amiért így gúzsba kötöttünk. Szerettem volna kényelmesebb körülményeket teremteni, de a társam eléggé konok alak. Tudom, hogy furcsán érzed magad, mert elvesztetted bizonyos érzékeidet, amelyeket a lényed szerves részének tartottál. A társam az, aki gátolja a működésüket, hogy én könnyebben befurakodhassak az agyadba, ami elég kellemetlen lesz.

A fogoly megrázta a fejét, és eltökélten kijelentette:

- Nem árulom el a népemet!

Enyhe, de jól érzékelhető akcentussal beszélt, és kiejtette a szavak összes hangzóját. Szabatosan beszélt, többé-kevésbé úgy, ahogyan annak idején a nagyapám. Ez máris adat volt - egyelőre nem sokra mentem vele, mindenesetre elraktároztam az emlékezetemben.

- Nem, természetesen nem akarom, hogy ezt megtedd - válaszoltam barátságosan. - Nem akarom, hogy megtedd, viszont meg kell találnunk az Invidious-t, méghozzá gyorsan. Leonia Tavirát meg kell állítani... mielőtt árthat másoknak... - Majdnem befejeztem a mondatot, de észrevettem, hogy a nőnek egy pillanatra elakad a lélegzete, és gyorsan hozzátettem: - És mi nem akarjuk, hogy ártson másoknak.

- Nem tudjátok megállítani - felelte halkan a fogoly.

Luke-ra pillantottam, majd ismét a nőhöz fordultam:

- A társam azt mondja, hogy azért, mert te nem tudod megállítani, még nem jelenti azt, hogy mi sem tudjuk. Sajnálom, ő mindig ilyen nyersen közli a véleményét, de attól még tény, hogy igaza van. Hónapok óta itt vagyok, részt vettem számtalan bevetésben, ahol te és a társaid jelen voltatok az Invidious-n, és egyszer sem fedeztetek fel. Mit gondolsz, miért? Azért, mert a társam elrejtett előletek. Kerestetek engem, folyamatosan próbálkoztatok, de csak ma este, amikor csapdába akartunk csalni titeket, csak ma este fedtem fel magamból annyit, hogy rám találhassatok. És a társamat még ekkor sem vettétek észre!

Felálltam, és odasétáltam Luke-hoz, hogy váltsak vele néhány szót, és közben a nő elgondolkodhasson a hallottakon. A mutatóujjamat a számra nyomva jeleztem Luke-nak, hogy hallgasson, közben a szemöldökömet összehúzva jeleztem neki, hogy vágjon mérges arcot. Amikor végre megértette, és dühösen meredt rám, idegesen rászóltam:

- Nem lehetsz ennyire kegyetlen! Ha mindörökre megfosztod őt az Erőtől, azzal nem megyünk semmire. Igaz, tanulni fog a leckéből, de úgy fogja érezni magát, mintha letaposta volna egy bantha. Szerintem nem kéne példát statuálni vele. Attól még a többiek nem lesznek engedelmesebbek.

Luke remekül játszotta a szerepét - keményen mellbe bökött két ujjával. Hangosan sziszegve megdörzsölgettem a mellkasomat, és visszatértem a fogoly mellé.

- Most jól figyelj rám - mondtam neki együtt érző hanghordozással. - Azt hiszem, le tudom beszélni a társamat arról, hogy mindörökre megszakítsa az Erőhöz való hozzáférésedet. Csak mondd el nekünk, hogy Tavira hol rejtegeti az Invidious-t! Azt már tudjuk, hogy ebben ti is közreműködtök... jól csináltátok, tényleg jól.

- Nem, nem mondhatom el! - tiltakozott a fogoly. - Egyikünk sem fogja elárulni a népünket!

Mélyet sóhajtottam, rátettem kezemet a vállára, és tovább magyaráztam:

- Nézd, tudom, hogy a saját nézőpontod alapján gondolkodsz bizonyos dolgokról, és talán Tavira nézőpontjából is. Az a csillagromboló rettentő tűzerőt hordoz, és biztosan attól félsz, hogy ha elárulod Tavirát, akkor ő a néped ellen fogja bevetni ezt a szörnyű fegyvert. Megértelek. Mindez számomra is kristálytiszta. - Közelebb hajoltam hozzá, és a hangomat már-már suttogásig fojtva folytattam: - De mindettől függetlenül a lényeg az, hogy nem kaptatok el engem. És nem kaptátok el a társamat. Amikor Tavira hírét veszi ennek, kudarcként fogja elkönyvelni. És ismered őt. Számára a kudarc nem véletlen. Hanem összeesküvés. Meglátásom szerint, és hidd el, legalább olyan jól ismerem őt, mint te, mindenképpen azt fogja hinni, te és társaid elárultátok őt, és ennek megfelelően fog cselekedni. A következő kérdést kell feltenned magadnak: akarod-e, hogy Tavira kiirtsa miattad a népedet, vagy inkább segítesz a fickóknak, akik legyőztek téged, hogy megtalálhassák Tavirát, és lesújtsanak rá?